Krisztus hadvezére
Mit számít, hogy a test egyre gyengült, ha sem a lélek, sem az elme nem aludt ki; a lengyel pápa nem szándékozott lejönni a keresztről. A Krisztus hadvezére (Hetman Chrystusa) utolsó kötete, miközben a pontifikátus alkonyáról mesél, egyúttal a továbbra is intenzív szolgálatról, a péteri küldetés hősies, a földi lét végéig tartó teljesítéséről is szól.
A Szentatyának nem volt nyugodt öregsége. Ellenkezőleg - harcolt, mint soha addig, a gonosz agresszív erőivel, magán az Egyházon belül is. Egykori mozgásképességének elveszítése lefékezte dinamizmusát. A pápai trónt rokkantkocsira kellett váltania. Semmi sem volt azonban képes Krisztus hadvezérének evangelizáló és papi lelkesedését lefékezni. A kötetben leírt időszakban - 1997 második felétől 2005. április 2-ig - II. János Pál 26 külföldi apostoli látogatást tett (ebből kettőt a hazájában), megtartotta olaszországi zarándoklatait, a római plébániák látogatását, valamint - hangja végleges elvesztéséig - a szerdai általános audienciákat és a vasárnapi hívekkel közös Úrangyala imát. Tanított, emlékeztetett, figyelmeztetett, írt. Képes volt biztonságban, sértetlenül átvezetni az Egyházat a kereszténység harmadik évezredébe. Majd 27 esztendőig adatott meg neki, hogy Péter trónján üljön (ez volt a történelem harmadik leghosszabb pontifikátusa), és eredményesen védelmezze a hit tudományának tisztaságát. Hívők millió követelték világszerte hangosan már 2005. április 2-án azonnali szentté avatását.
Mindezek ellenére II. János Pál halála után az ellene irányuló támadások még erőteljesebbek lettek. A gonosz képviselőire nézve ugyanis továbbra is veszélyes maradt - tanítása nem múló aktualitása miatt. Ezért ebben a négy terjedelmes kötetben a szerző, Jolanta Sosnowska nemcsak a Nagy Lengyel életét írta le részletesen, hanem gondos lelkiismeretességgel közelebb is hozta az olvasóhoz a jelen világ és általában az emberi sors legkülönfélébb aspektusaira vonatkozó pápai gondolatokat és véleményeket. Mennyire törékeny ugyanis a létünk, ha elszakadunk Istentől - és manapság talán nem erre akarnak bennünket minden oldalról rávenni, sőt már egyenesen kényszeríteni?
A szerző a szenthez intézett, különleges imával zárja művét, többek között így: "Számos figyelmeztetésed teljesül szemünk láttára, mert nem vettük azokat komolyan. De bizonyára nincs minden elveszve. Elég - mindössze vagy nagyon is -, ha szót fogadunk neked, követjük példádat, és ahogyan te is tetted, emelt fővel, félelem és szégyenkezés nélkül fogunk másokat evangelizálni. Ha önmagunktól akkor is követelni fogunk, amikor mások nem fognak tőlünk követelni..." Keljünk fel, és menjünk! Krisztus hadvezére vezetni fog bennünket.
